Helyi fejlesztés – kreatív programok

Az „Új utakon a tehetséggondozás” kiadványsorozat hetedik köteteként jelent meg a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány  Helyi fejlesztés – kreatív programok. Fejlesztési programjavaslatok a székelyföldi térség számára című kiadványa (szerkesztők: Biró A. Zoltán, Gyetvai Árpád, Magyar Ferenc, Státus Kiadó 2016).  Az Alapítvánnyal együttműködve  2013 óta dolgozunk olyan szakmai programokban, amelyek  a székelyföldi térségben a még iskolarendszerben lévő, illetve a  tanulmányaikat már befejezett fiatalok szakmai tudásának növelésére, kreatív és innovatív képességeik fejlesztésére irányulnak. Ebben a sorozatban 2014-től kezdődően  került előtérbe a vidékfejlesztés témaköre. A kiadványsorozat  korábbi kötetei (Település, innováció, identitás 2014, Kreatív fiatalok – innovatív vidék 2015) a sikeres helyi fejlesztési programok elemzésének kérdésével foglalkoztak. A legújabb programban a résztvevő egyetemi hallgatók, mesteri és doktori képzésben résztvevő fiatal szakemberek feladata az volt, hogy helyi értékekre, endogén adottságokra alapozó, bottom-up típusú, innovatív helyi fejlesztési programokat dolgozzanak ki egy-egy erre a célra kiválasztott székelyföldi rurális település számára. A javaslatok kidolgozása során fontos szempont volt a bevonható helyi erőforrások számbavétele, a társadalmi részvétel kereteinek megteremtése, a programok társadalmi beágyazottsága, a fenntarthatóság, a program innovatív szerepének lokális léptékű meghatározása.

 

TARTALOM

Előszó

Tanulmányok, szakképzési anyagok

Káposzta József

A gazdaságfejlesztés modelljeinek főbb összefüggései

Tóth Tamás

Tervezési módszerek a gyakorlatban

Ritter Krisztián

A helyi (gazdaság) fejlesztés alapjai és lehetőségei a gyakorlati kutatások fényében

Sárosi-Blága Ágnes

Új vidékfejlesztési paradigma, a területfejlesztés újragondolási lehetőségei

Székely Kinga Katalin

A helymarketing és településfejlesztés kapcsolata

Biró Z. Zoltán

Lokális fejlesztési projektek társadalmi beágyazottsága

Helyi fejlesztési programjavaslatok

Kovács Judit-Tünde

Közösen a kúriákért. Helyi fejlesztési javaslat a dálnoki Beczássy kúria és arborétum megmentése érdekében

Silló Ágota

A helyi könyvtár, mint közösségfejlesztő tér

Sárosi-Blága Ágnes

„Süssünk-főzzünk valamit”. Saját konyha működtetése a Csíki-medence nagyobb településeinek kultúrotthonaiban/közösségi házaiban

Bakos Kinga

Falugondnoki szolgálat Gyepesben

Bogyor Izabella

Hétvégi piknik tér kialakítása Csíkszentimrén

Krézsek Erika

Második esély. Hátrányos helyzetű roma gyermekek felzárkóztatása

Györfi Rita

„Én is fontos vagyok”. Komplex foglalkoztató-fejlesztő központ létrehozása          Korondon
Benedek Noémi

“Kulináris kiruccanás”. Helyi fejlesztési programjavaslat Kovásznáról a környező falvakba induló gasztronómiai utakról

Fülöp Ilona

Játszótér kialakítása Parajdon

Fancsali Ibolya

Bogyó és Babóca Napköziotthon építése

Ördög Melinda

Ikavári Bodzafesztivál

Páll Emőke, Páll Klementina Katalin

“Híd a vállalkozáshoz a hagyományőrzés fenntartásával” - Gyerek és felnőttkepző központ

Kratochwil Áron

A Holdfény panzió létrehozása és működtetése a Kovászna megyei Nyújtód nagyközségben

Szőcs Erika

Közösségi ház Csíkbánkfalván

Kovács Ottilia-Enikő

„Mosolygó ország” játszóház

Zsigmond Renáta

Értékes épületek „élettörténetének” elkészítése

Gocz Izabella

A Körösi Csoma Sándor emléknap, mint közösségépítő ünnepség

Helyi fejlesztés és innováció

Biró A. Zoltán

Szempontok a paradigmaváltáshoz

A kötet szerzői 

Borító Kép: