Szimbolikus térhasználat változó szerepben

A székelyföldi térség szimbolikus térhasználatának változásáról publikált tanulmányt Bodó Julianna és Biró A. Zoltán a 105. Replika szám „Változó Székelyföld” című blokkjában  (Szerkesztette: Patakfalvi-Czirják Ágnes és Zahorán Csaba).
„Jelentős társadalmi változások időszakában, amikor új társadalmi szereplők jelennek meg, bővül a társadalmi cselekvések köre, megváltozik a társadalmi szereplők közti viszony, és mindezek nyomán a korábban általános morális kötelezettségek bizonytalanná válnak, akkor a szimbolikus szférában az aktivitás, a kreativitás fokozódik – írja Hofer Tamás, Robert Whutnow gondolatmenetét idézve az 1989-es magyarországi rendszerváltás szimbolikus aspektusait elemző tanulmányában (Hofer 1992: 43). Ez a megállapítás nagyon találó az 1989-es romániai rendszerváltás utáni székelyföldi térségre is, és mindjárt hozzátehetjük, hogy a szimbolikus szférában mutatkozó aktivitás és kreativitás a régióban negyedszázad múltán is élénk, tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt sokféle szimbolikus eseményt termel. Mindenekelőtt olyan szimbolikus eseményeket, amelyek „helyekhez” kötődnek és a térségre jellemző „szimbolikus térfoglalás” (Bodó és Biró1993, 1997) gyakorlatának megfelelően zajlanak le. Az események listája igen hosszú: térségi léptékű vagy lokális szimbolikus ünnepek, szobor- és emlékműállítások, ünnepi megemlékezések, rendezvények, kopjafaállítások, névadó ünnepségek, utca- és térátnevezések, emléktáblaavatások sorát tapasztalhatjuk. Ugyanakkor ezekhez az alkalmakhoz kapcsolható a szimbólum értékű tárgyaknak és cselekvéseknek a kiemelt fontosságú terekhez és alkalmakhoz kötődő, egyre szélesebb körű használata. Ha nem is állíthatjuk, hogy napjainkban a szimbolikus térhasználat helyeinek, alkalmainak száma olyan magas, mint az 1990–2002 közti időszakban (KAM 1996, 2002), az ilyen események száma napjainkban is nagy.
Okkal tehető fel a kérdés, hogy ugyanaz a társadalmi folyamat zajlik-e két és fél évtizede? Ez a folyamat pedig azonos-e azzal, amit Hofer Tamás a fentiekben már idézett tanulmányában,  Edmund Leach-re hivatkozva (Hofer 1992: 37) említ: a „helyek” nem csupán arra szolgálnak, hogy emlékeztessenek a hozzájuk kapcsolódó történetekre, hanem  a hely és a történet szoros összekötésére is, így a helyek megszerzik az erőt, hogy maguk mondják a történetet. Másrészt ennek kapcsán kiemeli azt is, hogy ebben az esetben a helyhez kötött történet a társadalmi cselekvés alapszabályaként, morális parancsaként, másként fogalmazva „strukturális hatalomként” (lásd Foucault 1984) működik (Hofer 1992: 37). (…) Azt feltételezzük, hogy a felszíni azonosság mögött változás van, a szimbolikus térhasználat részben vagy egészében más szerepet tölt be ma, mint az 1989-es romániai társadalmi fordulatot követő időszakban.
Tanulmányunk célja, hogy a szimbolikus térfoglalás két és fél évtizedes székelyföldi folyamatát elemezve egyaránt megvizsgáljuk ennek a társadalmi gyakorlatnak és e gyakorlat társadalmi szerepének az alakulását. Elemzéseink a csíkszeredai KAM – Regionális és Antropológiai Kutatások Központja keretében végzett kutatásokra alapoznak…”